stpiac összes bejegyzése

Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere és a közbeszerzési eljárásban nyertes Fort-Bau Zrt. vezérigazgatója ma a Városházán aláírták a piac teljeskörű felújítására irányuló vállalkozási szerződést.

A Piacigazgatóság, a kivitelező cég, valamint a Városfejlesztési Iroda és Kft. közötti tárgyalásoknak megfelelően most egy rövid átmeneti időszak következik, amelyben párhuzamosan zajlik majd a munkaterület átadás-átvétele, a kivitelező felvonulása a munkaterületre, illetve az aktuális információk és a napokban elkészült organizációs terv szerinti egyeztetések a piacon működő kereskedőkkel.

Ezt követően, körülbelül 1 hónap múlva fizikailag is elkezdődik a több, mint 1mrd Ft-ból megvalósuló felújítás, amely előre láthatólag közel 1 évet vesz majd igénybe.

A beruházás alatt mind a Piacigazgatóság, mind a kivitelező arra fog törekedni, hogy a piac folyamatos működése biztosított legyen, hogy a vásárcsarnok nyitva álljon a vásárlók előtt. Előre láthatólag csak a nagyobb volumenű, vagy veszélyesebb munkanemek idejére várható rövidebb zárvatartás.
Ezekkel kapcsolatban folyamatos lesz az egyeztetés a kereskedőkkel és természetesen folyamatosan tájékoztatni fogjuk a vásárlókat.

facebooktwittergoogle_plusmail